Kistelepülési élelmiszerboltok támogatása
2021-02-17
Kertészeti ültetvények, gyógynövénytermesztés támogatása
2021-04-07

Kisebb meglévő állattartó telepek fejlesztésére, korszerűsítésére, energetikai hatékonyságának növelésére is van lehetőség a májusban  megnyíló pályázatban. Legalább 6000 euró STÉ üzemmérettel rendelkező mezőgazdasági termelők nyújthatnak be támogatási kérelmet, az igényelhető támogatás maximális összege 100 millió forint, 40-60 százalékos támogatási intenzitás mellett.

Jelentkezem ingyenes konzultációra

Állattartó telepek  megújításának támogatása

VP2-4.1.1.9-21

TERVEZET
Cél: az állattartó gazdaságok versenyképességének javítása, a hozzáadott érték termelésének fokozása új, innovatív és környezetbarát technológiák elterjesztésének támogatásával a kisebb méretű állattartó telepek fejlesztéseinek támogatása. Lehetőség nyílik az állattartásra, valamint az előállított termék kezelésére, tárolására szolgáló épületek, építmények létrehozására, kialakítására, továbbá állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésére. Az állattartó telepek létesítményeinek épületenergetikai, épületgépészeti felújítása, technológiáinak korszerűsítése, valamint a megújuló energia hasznosítására irányuló technológiák beszerzése is támogatható.

Támogatást igénylők köre:

  1. Mezőgazdasági termelő amennyiben:

  1. a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben – fiatal mezőgazdasági termelő esetében lezárt üzleti évben legalább 6 000 euró STÉ üzemmérettel rendelkezik

  2. a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben – fiatal mezőgazdasági termelő esetében lezárt üzleti évben – árbevételének legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott;

  1. Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására kollektív beruházás keretében is van lehetőség

Önállóan támogatható tevékenységek:

A) A versenyképesség javítása érdekében építéssel járó technológiák beszerzése és fejlesztése, továbbá állattartó telepi épületek, létesítmények építése, kialakítása, bővítése az alábbi célterületi bontás szerint:

1. célterület – Baromfitartó telepek korszerűsítése:

Építéssel járó állattartási technológia kialakítása.

  1. Az állategészségügyhöz, a takarmányozáshoz, az állattartáshoz kapcsolódó, valamint az előállított termék és a takarmány kezelésére szolgáló építéssel járó technológiák beszerzése és fejlesztése. (például: szellőztetés és hűtés-fűtés technológiájának kiépítése, a termény és a takarmány tárolására szolgáló építéssel járó technológiák beszerzése és fejlesztése, takarmányok eltarthatóságát biztosító technológia kialakítása, etetés és itatás technológiájának kialakítása, a tojásgyűjtés, tojásosztályozás és tojáskeltetés technológiájának kialakítása és fejlesztése).
  2. Állattartó telepi épületek, létesítmények építése, kialakítása, bővítése. (például: istálló, tojás válogató-, keltető épület építése, férőhely kiépítése, a termény, takarmány, illetve alomszalma tárolására szolgáló építmények kialakítása)

Építéssel nem járó, a baromfitartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése.

  1. Takarmány-előkészítés, kiosztás, tartósítás és kezelés gépei, az állathigiénia biztosításához szükséges gépek, állati termékek telepszintű kezelésének eszközei és gépei, állategészségügyhöz kapcsolódó eszközök, gépek. Tojásosztályozó- és csomagoló, illetve tisztító berendezések beszerzése, beépítése.

2. célterület – Sertéstartó telepek korszerűsítése:

Építéssel járó állattartási technológia kialakítása.

  1. Az állategészségügyhöz, a takarmányozáshoz, az állattartáshoz kapcsolódó, valamint az előállított termék és a takarmány kezelésére szolgáló építéssel járó technológiák beszerzése és fejlesztése. (például: szellőztetés-, hűtés- és fűtés technológiájának kiépítése, a termény és a takarmány tárolására szolgáló építéssel járó technológiák beszerzése és fejlesztése, takarmányok eltarthatóságát biztosító technológia kialakítása, etetés és itatás technológiájának kialakítása).
  2. Állattartó telepi épületek, létesítmények építése, kialakítása, bővítése. (például: istálló építése, férőhely kiépítése, állatválogató és kezelő kialakítása, a termény, takarmány, illetve alomszalma tárolására szolgáló építmények kialakítása).

Építéssel nem járó, a sertéstartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése.

  1. Takarmány-előkészítés, kiosztás, tartósítás és kezelés gépei, az állathigiénia biztosításához szükséges gépek, állati termékek telepszintű kezelésének eszközei és gépei, állategészségügyhöz kapcsolódó eszközök, gépek.

3. célterület – Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése:

Építéssel járó állattartási technológia kialakítása.

  1. Az állategészségügyhöz, a takarmányozáshoz, az állattartáshoz kapcsolódó, valamint az előállított termék és a takarmány kezelésére szolgáló építéssel járó technológiák beszerzése és fejlesztése. (például: szellőztetés-, hűtés-, fűtés-, valamint a fejés technológiájának kiépítése, tejhűtés és tejtárolás technológiájának kialakítása, a termény és a takarmány tárolására szolgáló építéssel járó technológiák beszerzése és fejlesztése, takarmányok eltarthatóságát biztosító technológia kialakítása, etetés és itatás technológiájának kialakítása)
  2. Állattartó telepi épületek, létesítmények építése, kialakítása, bővítése. (például: istálló-, fejő- és tejház építése, állatválogató, -kezelő és -felhajtó, elektromos és hagyományos karám, állatmérleg, kifutó és jártató kialakítása, etetőút kialakítása, férőhely kiépítése, a termény, takarmány, illetve alomszalma tárolására szolgáló építmények kialakítása)

Építéssel nem járó, a szarvasmarhatartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése.

  1. Takarmány-előkészítés, kiosztás, tartósítás és kezelés gépei, az állathigiénia biztosításához szükséges eszközök és gépek, állati termékek telepszintű kezelésének eszközei és gépei, etetéshez és itatáshoz kapcsolódó eszközök, állategészségügyhöz kapcsolódó eszközök, gépek. (például: fejőberendezések, tejhűtők, mobil karám, mobil kapu, mobil vályú, kezelő- és körmölő kaloda, körbála etető, mobil borjú óvoda).
  2. Önjáró silózó, önjáró szecskázó és önjáró kaszáló beszerzése.
  3. A szálastakarmány betakarítás eszközeinek és munkagépeinek beszerzése (például: körbálázó, rendsodró, kaszáló, silózó adapter).

4. célterület – Juh és kecsketartó telepek korszerűsítése:

Építéssel járó állattartási technológia kialakítása.

  1. Az állategészségügyhöz, a takarmányozáshoz, az állattartáshoz kapcsolódó, valamint az előállított termék és a takarmány kezelésére szolgáló építéssel járó technológiák beszerzése és fejlesztése. (például: szellőztetés-, hűtés-, fűtés-, valamint a fejés technológiájának kiépítése, tejhűtés és tejtárolás technológiájának kialakítása, a termény és a takarmány tárolására szolgáló építéssel járó technológiák beszerzése és fejlesztése, takarmányok eltarthatóságát biztosító technológia kialakítása, etetés és itatás technológiájának kialakítása, a gyapjúnyírás technológiájának kialakítása és fejlesztése)
  2. Állattartó telepi épületek, létesítmények építése, kialakítása, bővítése. (például: istálló-, fejő- és tejház építése, állattartó sátor, állatmérleg, állatválogató, -kezelő és -felhajtó, valamint elektromos és hagyományos karám, illetve kifutó és jártató kialakítása, férőhely kiépítése, fürösztő kialakítása, a termény, takarmány, illetve alomszalma tárolására szolgáló építmények kialakítása)

Építéssel nem járó, a juh és kecsketartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése.

  1. Takarmány-előkészítés, kiosztás, tartósítás és kezelés gépei, az állathigiénia biztosításához szükséges eszközök és gépek, állati termékek telepszintű kezelésének eszközei és gépei, etetéshez és itatáshoz kapcsolódó eszközök, állategészségügyhöz kapcsolódó eszközök, gépek. (például: fejőberendezések, tejhűtők, válogatókarám (mobil), körmölő kaloda, lábfürösztő, elletőbox, drankák, önetető, önitató, körbála etető, fix és mobil villanypásztor rendszer kialakítása)
  2. Önjáró silózó, önjáró szecskázó és önjáró kaszáló beszerzése. c) A szálastakarmány betakarítás eszközeinek és munkagépeinek beszerzése (például: körbálázó, rendsodró, kaszáló, silózó adapter).

5. célterület – Egyéb állattartó telepek korszerűsítése:

A célterület keretében lófélék- (ló, szamár, öszvér), nyúl-, méh-, húshasznosítású galamb-, fürj- strucc-, emu-, fácán-, fogoly- valamint csincsillatartáshoz kapcsolódóan igényelhető támogatás.

Építéssel járó állattartási technológia kialakítása.

  1. Az állategészségügyhöz, a takarmányozáshoz, az állattartáshoz kapcsolódó, valamint az előállított termék és a takarmány kezelésére szolgáló építéssel járó technológiák beszerzése és fejlesztése. (például: szellőztetés és hűtés-fűtés technológiájának kiépítése, a termény és a takarmány tárolására szolgáló építéssel járó technológiák beszerzése és fejlesztése, takarmányok eltarthatóságát biztosító technológia kialakítása, etetés és itatás technológiájának kialakítása)
  2. Állattartó telepi épületek, létesítmények építése, kialakítása, bővítése. (például: istálló-, mézház-, állatválogató, -kezelő és -felhajtó, valamint elektromos és hagyományos karám, illetve kifutó és jártató kialakítása, férőhely kiépítése, méhészeti eszközök és berendezések tárolására és használatára, valamint a megtermelt méz az eszközöktől külön légtérben történő, biztonságos tárolására alkalmas épületek kialakítása, a méhcsaládok teleltetésére alkalmas teleprész kialakítása, a termény, takarmány, illetve alomszalma tárolására szolgáló építmények kialakítása)

Építéssel nem járó, a egyéb állatok tartásához kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése.

  1. Takarmány-előkészítés, kiosztás, tartósítás és kezelés gépei, az állathigiénia biztosításához szükséges gépek, állati termékek telepszintű kezelésének eszközei és gépei, állategészségügyhöz kapcsolódó eszközök, gépek.
  2. Kizárólag lótartás kapcsán: Önjáró silózó, önjáró szecskázó és önjáró kaszáló beszerzése. A szálastakarmány betakarítás eszközeinek és munkagépeinek beszerzése (például: körbálázó, rendsodró, kaszáló, silózó adapter).

A támogatást igénylők – valamennyi célterület tekintetében – csak a támogatási kérelemmel érintett telepen tartott állatfajjal kapcsolatosan nyújthatnak be támogatási kérelmet.

B) Az energiafelhasználás csökkentését célzó korszerűsítések, valamint a megújuló energia felhasználására irányuló technológiák alkalmazása valamennyi célterület kapcsán egységesen:

  1. Az állattartó gazdaságokban az energiafelhasználás csökkentése, az erőforrás-hatékonyság javítása.

Épületenergetikai, épületgépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítések, felújítások, valamint a megújuló energia felhasználására irányuló technológiák alkalmazása. Azon tevékenységek tartoznak ide, melyek elsődleges célja az állattartó telepen belüli energiahatékonyság fokozása:

    • Épületek, építmények hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése.
    • Épületek, építmények fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszereinek korszerűsítése.
    • Világítási rendszerek korszerűsítése.
    • Beépített technológiai berendezések korszerűsítése. Épületgépészeti fejlesztések, új, energiatakarékos technológiák kiépítése, energiatakarékos berendezések beszerzése.

2.  Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása:

Azon tevékenységek tartoznak ide, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az állattartó telepen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával:

    • Fűtési/hűtési energiaigény, használati melegvíz igény, villamos energia igény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból. (napkollektorok alkalmazása, biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése, geotermikus energia használata, biogáz termelés, napelemes rendszer kialakítása, szélenergia felhasználása)

A megvalósítandó megújuló energiaforrást hasznosító berendezés termelési kapacitása igazolhatóan legfeljebb annyi lehet, amennyi az adott fogyasztási hely villamosenergia-, illetve amennyi az adott helyrajzi számon elérhető fogyasztók együttes hőenergia fogyasztásának kielégítéséhez elegendő. A villamos energia hálózatba történő értékesítése engedélyezett, de a hálózatba betáplált elektromos energia éves mennyisége nem haladhatja meg az adott fogyasztási hely éves energiafogyasztását.

A megújuló energiaforrást hasznosító technológiák szolgálhatják az energiahatékonysági korszerűsítésre kerülő épület(ek) és technológiai berendezések hő és/vagy villamosenergia ellátását, de önálló beruházási elemek is lehetnek.

Önállóan nem támogatható tevékenységek:

Az alábbi tevékenységek önállóan nem, csak valamely önállóan támogatható tevékenységgel együttesen támogathatóak:

  1. A telepen belül megvalósítandó infrastruktúra-fejlesztés és/vagy eszközbeszerzés, amely magában foglalja az üzemen belüli anyagmozgatás, illetve a vagyonvédelem gépeinek, eszközeinek beszerzését, továbbá a telepi infrastruktúra megvalósítását;
  2. Telepirányítási rendszer telepítése, egyedi termelés ellenőrzési és egyedi teljesítményvizsgálati rendszer telepítése, automatizált egyedi takarmányadagoló rendszer vezérlésének és periféria rendszerének telepítése, környezeti feltételek automatizált szabályozási rendszerének kialakítása;
  3. Istállón belüli trágyakezelés technológiájának korszerűsítése;
  4. A szervestrágya kijuttatás eszközeinek és munkagépeinek beszerzése (például: hígtrágya injektáló;
  5. Maximum 1 db, legfeljebb 80 kW motorteljesítményű traktor beszerzése

Nem támogatható tevékenységek különösen:

  • A Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján a 2020-2022 közötti végrehajtási időszakokban a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének szabályairól szóló 57/2019. (XII. 14.) AM rendelet keretében támogatott tevékenységek.
  • Új állattartó telep létesítése (zöldmezős – újonnan létesülő, építészeti előzmények nélküli – beruházás nem támogatott).
  • Trágyatároló és istállón kívüli trágyakezeléshez kapcsolódó építmények és technológia (hígtrágya elvezetést, trágyaszállítást szolgáló csatorna, csőrendszer, akna, hígtrágya fázisbontó berendezés stb.) építése, kialakítása.
  • Folyékony bioüzemanyag előállítása

 A támogatás összege:

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege az 1., és a 2. célterületek tekintetében maximum 100 millió Ft, a 3. célterület tekintetében maximum 50 millió Ft, a 4. és 5. célterületek tekintetében maximum 20 millió Ft, és az összes célterület tekintetében maximum 2 milliárd Ft.

 A támogatás maximális mértéke: nem KMR régióban az összes elszámolható költség 50%-a, KMR régióban: az összes elszámolható költség 40%-a.

Fiatal mezőgazdasági termelők és kollektív módon végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

A pályázat benyújtható (I. szakasz): 2021. május 12 – 2021. május 25.

 

STÉ számítás

 

An hour of advice as a gift

Érdekel a pályázat, jelentkezem ingyenes konzultációra

Kérjen időpontot díjmentes konzultációra akár Skype-on is! Munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot, hogy a legideálisabb körülmények között tudjunk fejlesztési lehetőségeiről konzultálni.