Megjelent az állattartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztését célzó pályázat

Újból pályázható az energiahatékonysági pályázat
2019-10-06
Technológiafejlesztési pályázati legalább 5 fős vállalkozásoknak
2020-05-14

Újból lehet támogatást igényelni épületenergetikai fejlesztésekre valamint megújuló energia hasznosító rendszerek telepítésére. Mikro-, kis- és középvállakozások igényelhetnek minimum hárommillió maximum százmillió forintot akár 55%-os támogatás mellett.

Jelentkezem ingyenes konzultációra

Baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztéséhez igényelhetnek maximum harminc millió forint támogatást mezőgazdasági termelők. Nem közép-magyarországi régióban megvalósuló projekt esetében a támogatási intenzitás 50%, fiatal mezőgazdasági termelő esetében 60%. Az első szakaszra május 11-ig nyújtható be támogatási kérelem.

Baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése

VP2-4.1.1.7-20

Cél: Különböző járványos állatbetegségek állattartó telepeken történő megjelenésének kockázata csökkentése különböző technológiák alkalmazásával, az állattartó gazdaságok versenyképességének javítása, a környezetvédelemi szempontok fokozottabb figyelembevétele, az agrárvállalkozások jövedelembiztonságának növelése.

Támogatást igénylők köre:

1. Mezőgazdasági termelők, akik abban az esetben jogosultak támogatásra, amennyiben igazolják, hogy:

  1. a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkeznek adatokkal, az azt megelőző teljes lezárt üzleti évben, fiatal mezőgazdasági termelő esetében lezárt üzleti évben legalább 6000 euró STÉ üzemmérettel rendelkeznek.

  1. a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben – fiatal mezőgazdasági termelő esetében lezárt üzleti évben – árbevételük legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott.

2. Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására kollektív beruházás keretében is van lehetőség.

Önállóan támogatható tevékenységek:

1. Építéssel járó, a járványvédelemhez kapcsolódó tevékenységek. – Állattartó telepi épületek, építmények építése, kialakítása, felújítása, átalakítása.

    • Telepi fertőtlenítőkapu telepítése;

    • Telepi hullatároló kialakítása és korszerűsítése;

    • Kéz- és lábfertőtlenítő kialakítása a beléptetéshez;

    • Gumicsizma mosó kialakítása;

    • Telepi létesítmények összekötése zárt folyosóval, zárt (kialakítása: legalább fedett, oldalán madárháló) állatmozgatási útvonalak (hajtófolyosó) kialakítása;

    • Kerítésrendszer kialakítása, korszerűsítése/fejlesztése;

    • Kerékfertőtlenítő medence kialakítása, korszerűsítése;

    • Eszközbeléptető helyiség kialakítása nagyobb eszközök, zsákos takarmány stb. fertőtlenítéssel megerősített beléptetése érdekében a kerítés vonalában;

    • Állatrakodó kialakítása a kerítés vonalában;

    • Állatrakodó átalakítása, lefedése, korszerűsítése.

2. Építéssel nem járó, a járványvédelemhez kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése. – Állatbetegségek kockázatát csökkentő eszközök, gépek beszerzése.

    • Telepi hullaégető beszerzése

    • Fertőtlenítő permetező, ózonos fertőtlenítő beszerzése;

    • Nagynyomású fertőtlenítő mosóberendezés beszerzése;

    • Seprőgép beszerzése;

    • Mosórobot beszerzése;

    • Eszközbeléptető doboz beszerzése;

    • Ködképző berendezés beszerzése;

    • UV (germicid) lámpák beszerzése;

    • Nyílászárók ellátása szúnyoghálóval és szabadba nyíló ajtókhoz légfüggöny beszerzése.

Önállóan nem támogatható tevékenységek:

A következő tevékenységek kizárólag az önállóan támogatható járványvédelmi tevékenységekhez kapcsolódóan támogathatóak:

  1. Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása. Kizárólag a felhívás keretében beszerezni vagy fejleszteni kívánt járványvédelmi rendszerek energiaellátását szolgálhatják:

Fűtési/hűtési energiaigény, használati melegvíz igény, villamos energia igény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból. (napkollektorok alkalmazása, biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése, geotermikus energia használata, napelemes rendszer kialakítása, szélenergia felhasználása)

A megvalósítandó megújuló energiaforrást hasznosító berendezés termelési kapacitása igazolhatóan legfeljebb annyi lehet, amennyi az adott járványvédelmi célú rendszer/eszköz/épület villamosenergia-, illetve hőenergia fogyasztásának kielégítéséhez elegendő. A villamos energia hálózatba történő értékesítése nem engedélyezett, kizárólag szigetüzemű rendszer telepítése támogatott.

  1. Projekt előkészítés:

      • szakmai előkészítés,

      • közbeszerzés.

  1. Mérnöki feladatok.

  2. Projektmenedzsment.

  3. Egyéb szolgáltatások, beleértve a tájékoztatás és nyilvánosság biztosításának kötelező tevékenységét.

  4. A telepen belül megvalósítandó, a munkakörülményekhez kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztés

      • szociális épület építése a kerítés vonalában,

      • szociális épület átalakítása a fekete-fehér elv alapján (fekete-fehér öltözőrendszer biztosítása) zuhanyzási és teljes átöltözési lehetőséggel,

      • kényszerzuhany rendszer kialakítása,

      • szociális célú öltöző konténer (fekete-fehér elv alapján) beszerzése, amely a kerítés vonalába telepíthető.

  1. Telepi takarmánytárolás, és kezelés korszerűsítése

      • fix takarmánybehordó vonal kiépítése a kerítés vonalától az istállóig,

      • telepi takarmány higienizáló beszerzése,

      • takarmánykeverő épület kialakítása, fejlesztése,

      • mobil telepi takarmánykiosztó, takarmányszállító kocsi beszerzése,

      • takarmánytároló kialakítása, áttelepítése, mindkét esetben kizárólag a kerítés vonalában.

  1. Vízkezelő-fertőtlenítő berendezés kialakítása.

  2. Karanténistálló kialakítása.

  3. Higiéniai sorompó (beléptető kapu kézfertőtlenítővel) kialakítása.

  4. Telepi rágcsálómentesség elősegítése az épületek körüli kulé kavics borítással.

  5. Bálatakaró ponyva beszerzése (minimum 12 m * 25 m méretű).

  6. Madárháló beszerzése.

Jelen Felhívás keretében támogatás az 1. célterületen kizárólag baromfitartáshoz (házityúk, pulyka, kacsa, pézsmaréce, lúd, gyöngytyúk, fürj, húshasznosítású galamb, fácán, fogoly, strucc, emu), a 2. célterületen kizárólag sertéstartáshoz (házi sertés és vaddisznó) kapcsolódó projektekhez nyújtható.

Igényelhető támogatás:

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: maximum 30.000.000 Ft.

Támogatási intenzitás:

  1. Közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a, a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.

  2. A fiatal mezőgazdasági termelő által végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

  3. A kollektív módon végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

Támogatási kérelem benyújtható (1. szakasz): 2020.04.27-2020.05.11

.
An hour of advice as a gift

Érdekel a pályázat, jelentkezem ingyenes konzultációra

Kérjen időpontot díjmentes konzultációra akár Skype-on is! Munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot, hogy a legideálisabb körülmények között tudjunk fejlesztési lehetőségeiről konzultálni.